Ismerd meg a történetem!

1995-ben alapították meg Stockholmban a Situation Stockholm című havi magazint, melyet csak hajléktalanok árusítanak, hogy az így összegyűjtött összeggel egy kicsit könnyebbé váljon az életük. Olyan ez, mint itthon a Fedél Nélkül. És sajnos nagyon hasonló a fogadtatása is: az utazó közönség teljes közönnyel megy el a hajléktalanok mellett, egy pillantással sem méltatva küzdelmüket.

2012-ben az újság eladásainak száma 22%-ra csökkent. Egy szintén stockholmi reklámügynökség, az Ingo vette magához a feladatot, hogy segítsen mind a Situation Stockholm, mind a hajléktalanok helyzetén. Nem is akárhogy!

Az ügynökség kiválasztott négy hajléktalant, akik árusítják ezeket az újságokat, és az önéletrajzukból óriásplakátot készített, hogy így mutassák be őket: azokat az embereket, akik egyszer tanultak, dolgoztak, majd az utcára jutottak.

És hogy milyen életet éltek? Pierre Blom, 1961-ben született. Édesanyja csupán 16 éves volt, amikor Pierre megszületett, így a nagymama vállalta magára a gyermek nevelését. Pierre azonban 11 éves kora óta használt drogokat, majd egy évvel később egy gyermekotthonba került. Alig 20 évesen már egy albérletben élt, ám még 3 gyermek édesapjaként sem állt le a drogokról: heroin és metadon függő volt. Kétszer is túladagolta magát, mígnem végleg hajléktalanná vált. 2000-ben önként elvonókúrára ment, és sok évnyi kemény munka után 2006-ban ismét kapott egy albérletet. Kertészként kezdett el dolgozni, hogy újrakezdje az életét. 2011 óta teljesen tiszta és az egyik gyermekével felvette a kapcsolatot.

Pierre Blom önéletrajza

Stig Beckman 1945-ben született, általános iskolai végzettsége van. 1960-tól postásként dolgozott, majd 1969-től játékfilm fordítóként dolgozott. Stig élete továbbra is szépen alakult: találkozott egy Josefin nevű nővel, akivel egy három szobás albérletbe költöztek. A karrierjében is folyamatosan lépkedett előre: 1975-ben már filmtechnikus a svéd nemzeti televízióban. A problémák 1982-ben kezdődtek, amikor Josefin többszöri próbálkozás után sem esett teherbe, így a pár elvált. Stig ekkor kezdett el keményen inni. Ez juttatta 1992-ben az utcára és tette munkanélkülivé. Nyolc évvel később elment egy elvonókúrára, ahol leszoktatták az alkoholról, azonban a depressziótól nem tudott szabadulni. Ennek egyik oka, hogy az egyik legjobb barátját megölték.

Stig Beckman önéletrajza

Azzal, hogy az Ingo bemutatta ezeket az embereket, személyesebbé tette a helyzetüket. Az arra járó emberek megismerték a történetüket, ezáltal a hajléktalanokat is, és nem tudtak többé keresztülnézni rajtuk. A kampány kezdetekor az eladások számának mindössze 50%-os növekedését remélték, azonban ez a szám 101,5% lett. A decemberi lap pedig már egy héttel korábban elfogyott.

A kampány egyértelműen az érzelmekre hat.
Nagyon szeretjük és támogatjuk az ilyen ötleteket! 

Situation STHLM Case study from ingosthlm on Vimeo.

Markku Ranta önéletrajzaSusanne Royé önéletrajza